Hát akkor megint borzolom egy kicsit (erre) érzékenyebb olvasóim idegeit.
Április 4. van, amit évtizedeken át a felszabadulás évfordulójaként ünnepeltünk. Merthogy az volt: felszabadulás – nemcsak a náci megszállás, hanem a vérben (fehérterror) született és 900 ezer halott vérébe fulladt Horthy-rendszer, az „úri Magyarország” alól.
Igen, tudok az ellenséges országot a maguk szempontjából nem „felszabadító”, hanem elfoglaló szovjet katonák „zabrálásáról”, nők tömeges megerőszakolásáról, a „malenykij robotról”. Meg arról is persze – abban már benne éltem –, hogy mit jelentett (hol többé, hol kevésbé) a szovjet birodalomba zárva lenni. És mégis: a pince-óvóhelyekből feljőve, 1945-öt a magyar társadalom nagyobb része reményként élte, élhette meg: egy új élet kezdeteként, egy demokratikus társadalmi és politikai rendszer esélyeként. Két-három év alatt a demokrácia esélye kimúlt, jött az – új, hidegháborús nemzetközi viszonyokba illeszkedő – Rákosi-diktatúra, aztán a kádári „legvidámabb barakk”.
Most meg tartunk, ahol tartunk… Nincs okunk ünnepelni.
***
Korábban e témában: Egy évszázad hordaléka - április 4.
Utolsó kommentek