„– Most, amikor a vitorláim vöröslenek, és kedvező szél fúj – mondta Gray –, amikor a szívem jobban örvendezik, mint az elefánt egy fehér cipó láttán, megpróbálom a gondolataimra hangolni magát, ahogy azt Lisszben megígértem. Jegyezze meg: nem tartom ostobának vagy nyakasnak, nem; maga példás tengerész, és ez sokat jelent. Csakhogy a legtöbb emberhez hasonlóan az élet vastag üveglapja mögül hallgatja az egyszerű ösztönök szavát, nem hallja, akárhogy kiáltanak. Én valóra váltom, amit ősidők óta elérhetetlen szépnek tartanak, és ami lényegében éppen olyan lehetséges és elérhető, mint egy városkörnyéki kirándulás. Nemsokára meglátja azt a lányt, akinek nem lehet, nem szabad másként férjhez mennie, csakis oly módon, ahogyan én azt megrendezem.

   Sűrítve elmondta mindazt, amit mi már az első fejezetből tudunk, majd így fejezte be a magyarázatot:

 Máténak, odaát – és itt

Sokféle hiány van. Hiányozhat valami, ami megvolt, csak valamikor, valahogy elveszett; hiányozhat az is, ami nincs, de szükségem lenne rá, vagy amire csak hiába vágyakozom. Ezek alapjában véve pótolható dolgok vagy olyanok, amikről könnyen lemondok. Sokkal nehezebb tudomásul venni emberek hiányát. Az évtizedek során számtalan eset volt, hogy munkában vagy társaságban, buliban találkoztam valakivel, aki valamitől szimpatikus lett, egy jót dumáltunk, aztán soha többé nem láttam, vagy ha találkoztunk is, többé nem jött létre az az „áramkör”. Sokáig tudtak – tudnak – hiányozni.

És hát ott van a hozzám közelálló emberek hiánya, eltűnése, elmúlása.

Van természetes – természetesnek vett és ezért talán kevésbé fájó – elmúlás, például 87 éves, beteg anyám halála 18 évvel ezelőtt. Nem csak génjeimben őrzöm, nem csak évfordulókon emlékezem rá, ott van gesztusaimban, szokásaimban. Velem van, egészen természetes módon. Az apám? 16 éves voltam, amikor (48 évesen) meghalt, de akkor már egy évtizede csak „vasárnapi apa” volt; szégyen, nem szégyen, nem tudtam meggyászolni, csak tudtam, hogy kéne. Évekkel később kezdtem érezni a hiányát, azt, hogy vannak dolgok, amiket meg kéne vele beszélni.

 „És ha majd a golyózáporban kell állni?” – kérdezte barátom, G., ötven évvel ezelőtt. Éppen maoista korszakát élte, forradalmárnak hitte magát, és rossz néven vette, hogy holmi esőre hivatkozva én nem akartam vele menni valamilyen megmozdulásra (tüntetésre? Vietnami Vasárnapra?).

„ A forradalom eső miatt elmarad”; nem, ez még nem a Közös Ország Mozgalom piros riasztásra hivatkozva lefújt mai rendezvénye, majd arról is lesz szó – arról szól igazán ez a bejegyzés. Az idézett mondatot egy szarkazmusra hajló, hajdani rádiós kollégám írta ma reggel, arra reagálva, hogy a szervező exkolléga vasárnapra halasztotta a Magyar Rádió immár kihalt Bródy Sándor utcai épülete elé ma estére meghirdetett egyszálvirágos emlékezést – nem, nem 56-ra, azt ki-ki megteheti (ha akarja) a szíve szerinti párt külön rendezvényén, hanem a fizikailag és szellemileg szétvert egykori Rádióra, munkatársaira, munkánkra, múltunkra, önmagunkra.

Nincs sok kedvem ehhez a bejegyzéshez, a témához. No nem azért, mintha - sok Facebook-ismerőshöz hasonlóan - én is letargiába süllyednék, a baloldal (ugyan már!) végzetes kudarcát látnám Botka László visszalépésében. Valójában nincsenek érzelmeim az üggyel kapcsolatban. Lehet elemezgetni, hogy úgymond a páretelit fondorkodása, hogy árulók, meg hogy Fidesz-ügynökök, vagy éppen a jelölt alkalmatlansága, de ez tévedés, vagy legalábbis csak a felszín. A lényeg: ennek a pártnak már rég el kellett volna tűnnie, hogy valaha újabb esélye legyen Magyarországon a baloldalnak. Lehetett (volna) Botka személy szerint bármilyen meggyőző - nem volt az -, mondhatott bármilyen szépet, sokaknak tetsző demagógat ("Fizessenek a gazdagok!"), a pártnak, amelyet képvisel(t) nem volt már semmilyen hitele. Már csak a legelvakultabbak - sajnálom: a legbutábbak - gondolhatták baloldalinak, legfeljebb a kisebb rossznak tűnhetett Orbánék  gátlástalan bűnbandájához képest. De ez nem magával ragadó perspektíva. (És nem is olyan egyértelmű, hogy egy Gyurcsány vagy egy Mesterházy tényleg a kisebb rossz, plusz a színtelenek, arctalanok , antipolitikusok serege.)

Nem tudom, mi lesz most - mármint a tavaszi választásokig hátralévő hónapokban -, ki kivel fog össze, lesz-e újabb rövid lejáratú "megváltó" -, de ennek nincs is jelentősége, ez csak végjáték lesz, a halottnak állítólag egy darabig még nő a körme. Jövő áprilisban a Fidesz zeneszóval győz, és Magyarország tovább süllyed az autokrata rendszerbe. De ez a rendszer kiszámítható, belátható, millióknak a biztonság, sőt, az otthonosság érzetét nyújtja - én bármennyire utálom is. Egyet remélek: az MSZP-t végleg leírhatjuk, helyét behinthetjük sóval, hogy egyelőre még nem ismert arcok, nem ismert módon felépítsenek egy új, valóban baloldali pártot. Amely szükségképpen ellenzéki lesz ebben a globálisan neoliberális gazdasági-politikai térben. Mások pedig (Momentum?) felépítenek egy tisztességes, modern és demokratikus (jobbközép?) pártot, amely képes lesz a jövőbe vezetni az országot.

Vagy esetleg minden másképp lesz, de már az MSZP-nek nevezett izé nélkül.

Csányi Vilmos beszél a rádióban ember és kutya egészen kivételes kapcsolatáról. És nekem persze Máté jut eszembe, és megint van valami, amit most jobban értek.

Hajlamosak vagyunk a külföldi sajtóban megjelenő véleményeket – szerzőiket – orákulumnak tekinteni, már persze akkor, ha a saját meggyőződésünket támasztják alá. Ez lehet széles, nemzetközi látókör, meg lehet kisebbrendűségi komplexus, de lehet sima felületesség is. Az – eredetileg amerikai (tehát nyilván Soros által irányított[vigyázat,ez irónia volt!]), de európai, brüsszeli kiadással is rendelkező (aha, Soros-média!) Politico portált általában az ún. „balliberális” oldalon szokás idézni. A számomra mostanában elsődleges hírforrásként szolgáló hvg.hu a múlt héten innen vett át egy cikket, amely arról szól, hogy migránsügyben Orbán győzelemre áll az EU-ban (itt olvasható). 

A Politico cikke elmossa, hogy valójában Orbán véleménye – retorikája – vagy politikája áll-e győzelemre, pedig ez nagyon nem mindegy. Ahogy az sem, hogy a külföldnek (az EU-nak) szóló vagy a belföldi (propaganda-)politizálásról van-e szó. Nem ugyanaz. A látszat és a valóság különbsége mindössze. Ahogy a látszat és a valóság – óriási – különbsége, ha valaki azt hiszi, hogy olyan nyugat-európai országok, mint például Nagy-Britannia, Franciaország, Németország vagy, mondjuk, Svédország mai vezetői a migrációval kapcsolatos lényegi kérdésekben valaha is egyet fognak érteni (a mai) Orbánnal. (Az előbbi, megszorító zárójeles szócska arra utal, hogy szükség esetén Orbán persze kész lenne egész más dolgokat mondani.)

A kormány készen áll a keresztény Magyarország megvédésére - mondta ma délelőtt Orbán Viktor. Keresztény Magyarország pedig nincs, ez blöff - mondom én (is).

Minden felmérés szerint a magyar lakosságnak csak kisebb része vallásos, s - mint tudjuk -, ők se mind keresztények. Továbbá: Magyarországon a 19. század végén megtörtént az állam és az egyház szétválasztása, a mai Európában pedig evidencia a világnézetileg semleges állam. Akár tetszik ez Orbán Viktornak, akár nem. Mármint a mai Orbánnak, hiszen 25 évvel ezelőtt még ő is egészen mást mondott és gondolt. (Ma már nyilvánvalóan nem gondol semmit, a hatalmon kívül.)

Nem keresztény Magyarországon (pláne nem egy Orbán-féle "keresztény" Magyarországon) szeretnék élni, hanem egy olyan Magyarországon, ahol keresztény, zsidó, muszlim, krisnás, buddhista és vallástalan, ateista egyaránt jól érzi magát, szabadon vallhatja meg gondolatait.

Az Orbán által mintának tekintett Horthy-korszak kormányzatában még nem Semjén Zsolt kaliberű figurák jelenítették meg a politikai kereszténységet, de: "keresztény kurzus keresztények nélkül", írta naplójába a 20-as évek végén Prohászka Ottokár püspök, 1920-22-ben még a Keresztény Nemzeti Egyesülés nevű kormánypárt elnöke.

"Patkánykurzus" - írta Szabó Dezső.

Állítólag a "Hallgatag Hercegként" is emlegetett Orániai Vilmostól (1533-1584) származik, én ma egy 20. századi erdélyi magyar művelődéstörténész, esszéista, Veress Dániel levelében találtam:

A vállalkozáshoz nem kell remény, a kitartáshoz nem kell siker.

Ennyi. És ennyi volt a "Napi" sorozat is, mert - mint azt előre sejtettem - nem tudom tartani a "minden napra egy tojást" tempót. Ehhez egyébként semmi köze a fenti idézethez, Ezentúl is megszólalok, ha van közlendőm. Lectori salutem!

Zavarbaejtő meg rabul ejtő regény. Első megközelítésben egy 15-16. századi szent ember - sztarec - története, de valójában időn és téren túli kalandozás emberi sorsok és kapcsolatok között; szerelem, történelem, filozófia és misztikum elegye. Mozaik és órási freskó. Három részlet:

Furcsa dolgot mondok neked. Egyre inkább úgy érzem, hogy idő nincs. A világon minden az időn kívül létezik, különben hogyan ismerhetném a még meg nem történt jövőt. Úgy gondolom, Isten kegyelméből adatott nekünk az idő, hogy ne zavarodjunk össze, mert az ember tudata nem tud egyszerre magába fogadni egyidejűleg minden eseményt.. A gyengeségünk miatt vagyunk időbe zárva.

   Vagyis szerinted a világvége már folyamatban van, kérdezte Arszenyij.

    Nem zárom ki ezt a lehetőséget. Hisz megtörténik az egyes emberek halála, ez talán nem személyes világvége? Végtére is a világtörténelem csak a személyes történet része.

*

Hajdanában a Freeblogon vágyott kiváltság volt megjelenni az Anna szerkesztette főoldalon. Néha megesett velem, ezt általában Máté jelentette nekem, s ilyenkor büszkeség töltötte el blogger-lelkemet. Aztán megszűnt a Freeblog, és én átköltöztem a blog.hu-ra, nem tudva, hogy ez az indexhez tartozik. Sohase szerettem az indexet, mert más a véleményem az újságírásról, utálom a bulvárt. Mire rájöttem, már nem vállaltam újabb költözést. Kb. évente kétszer a blog-hu szerkesztőjének a figyelmét felkelti valamely írásom, kiteszi a főoldalra, s ilyenkor akár százszorosára is megnő a ras2 blog látogatottsága. Két éve ennek köszönhetően kellett megválnom egy önkéntes munkától: egy roma srác mentorálásával elszenvedett fiaskómról Kudarc címmel írtam bejegyzést, amely aztán az index blogoldalán "A felzárkóztatás tökéletes kudarca" címmel jelent meg, ami persze már egészen mást jelent. Vonzotta is az olvasókat, bőszen cigányoztak a kommentekben. S bár természetesen nem írtam meg, hogy hol történt a dolog, és nem írtam le a srác nevét, a tanoda főnökasszonyának ez ürügyül szolgált az azonnali kirúgásomhoz. 

Tegnap délelőtt egy újabb - ezúttal politikai témájú - bejegyzésem került ki néhány órára a főoldalra. 3800 letöltésnél tartok és 87 kommentnél. Utóbbiakból mindössze kettő az én reagálásom, a maradék 85 legalább kétharmada viszont egymást mocskoló, komcsizó és fityiszező trollok megnyilvánulása. Semmi okom örömre, büszkeségre.