"Erdély nem magyar, talán soha nem is volt az. De magyar is! Nem is akárhogyan! Meg román is, meg szász is, meg cigány is, meg zsidó is, meg örmény is. S ez az a tény, amit a románokkal és a nemzetközi közvéleménnyel is el kell és el lehet fogadtatnunk. Ha nemzeti érzelmeinket…

Szerző: rás  2010.12.01. 08:00 33 komment

Címkék: erdély bíró béla

"Megint halkan beszél. Nem tudom kivenni a szavakat, de nem is akarom. Sír, és ebből a magányosságtól való félelmét hallom ki. Lehajolok a földig, és megölelem ezt a jelenvalót, aki eljött hozzánk, a karomba zárom Elijaht, mint egy csecsemőt, és addig tartom, amíg tudom, amíg el…

Szerző: w.m.  2010.11.30. 05:11 16 komment

"Tekintettel arra, hogy a demokratikus fejlődésnek alapja a nemzetgazdaság átszervezése a nép érdekének megfelelően, a Magyar Kommunista Párt a nemzetgazdaság demokratikus reformjáért száll síkra. Ennek megfelelően a Magyar Kommunista Párt küzd a közérdek érvényesítéséért a…

Szerző: rás  2010.11.26. 14:59 24 komment

Címkék: orbán fidesz rendszerváltás kapitalizmus rákosi mátyás

„Sokan, nagyon régóta vártuk ezt a pillanatot, és végre eljött” – mondta kezében az új médiatörvény-tervezettel Szalai Annamária, a Médiahatóság elnöke Tihanyban, a Korrektúra 2010 médiakonferencián. „A médiarendszer átalakítását már nem lehetett tovább…

Szerző: rás  2010.11.24. 17:11 19 komment

Címkék: rákosi mátyás szalai annamária

Voltam tüntetni. "Nyuggerek lesznek" - mondta Máté, és sajnos igaza lett. 60-asok, 70-esek, alig néhány huszonéves arc mutatóba. Azok vannak itt, akik még tudják/megtanulták, mi az a fasizmus, s akiknek még a reflexeikben van, hogy ilyenkor tisztességes ember tiltakozik. Azzal…

Szerző: rás  2010.11.20. 15:23 41 komment

Címkék: antifasizmus károlyi

Az interneten állandóan régi fotókat kutató Andristól kaptam ezt a linket az (észak-)amerikai gyermekmunkásokról 1908 és 1912 között készült fényképekhez. „Van köztük néhány kedves is, néhány szép, de a legtöbb, különösen a bányászfiúk, meg a szövő-és üveggyári…

Szerző: rás  2010.11.16. 21:55 32 komment

Címkék: fotók engels andris pedagógia makarenko gyivi

Pont ma* egy hónapja, október 10-én délben sétáltam a Széchenyi-hegyen. Gyönyörű napsütéses vasárnap volt, s arra gondoltam, hogy majd írok egy jó kis „Séta-történetet” belőle, hadd örüljön Máté, hogy nem csak politika meg történelem van a blogomon… Gyerekkorom…

Szerző: rás  2010.11.11. 13:33 15 komment

Címkék: golf úttörővasút széchenyi fogaskerekű gyivi

Majd’ egy évvel ezelőtt már lelkendeztem (itt), hogy milyen jó és érdekes Bécsbe – múzeumba, kiállításra meg csak úgy – járni. Megint voltunk; négy nap, hat nyolc kiállítás, kirándulás Klosterneuburgba, csámborgás a városban és rituális záróaktusként Sacher-torta a…

Szerző: rás  2010.11.05. 23:18 19 komment

Címkék: picasso trockij rivera kahlo man ray platen bíró mihály modotti

Megint meglepődtem, mert tudatlan voltam: kiderült, hogy a szabadpiaci liberalizmus, az individualizmussal azonosított egyéni szabadság és felelősség mintaországában, az Egyesült Államokban, felosztó-kirovó nyugdíjrendszer van, amit a jobboldal eddig hiába próbált…

Szerző: rás  2010.10.26. 13:04 58 komment

Címkék: amerika nyugdíjrendszer metazin

Megint a gyönyörű Nominativus blogról idézek - akár naponta megtehetném: "Nem rajtunk múlik, hogy hiszünk-e Istenben, csupán az áll rajtunk, hogy ne szeressünk hamis isteneket." (Simone Weil)

Szerző: rás  2010.10.25. 12:08 3 komment

süti beállítások módosítása