(Figyelem! Az alábbi bejegyzés az Ön nyugalmát sértő, kommunista propagandát tartalmazhat!)

Meghalt Giap tábornok. 102 éves volt. A mai huszon- vagy akár negyvenvalahány éveseknek aligha mond valamit a neve. Az ő kedvükért (is) itt a Wikipedia részletes angol szócikke, valamint a nol.hu nekrológja.

És itt egy fénykép 1945-ből: Vo Nguyen Giap és Ho Si MinhGiap-Ho.jpg

Mondjuk, az is nagyon jellemző, hogy a magyar wikin nincs róluk tisztességes szócikk, pedig világtörténelmi jelentőségű figurák: megvertek két világhatalmat; előbb a franciákat, aztán az amerikaiakat, politikailag, katonailag is.

Ho „apó” volt a politikai, Giap a katonai vezető. Forradalmárok voltak, kommunista, nemzeti forradalmárok. A 60-as évekre eső tinédzser- és ifjúfelnőtt koromban a világ iránt valamennyire is érdeklődő, újságolvasó, a rádióban híreket hallgató (istenem, mennyi idejétmúlt kategóriát soroltam már fel eddig is ebben a bejegyzésben!) ember… Na, jó, szóval magától értetődő volt, hogy ismertem a vietnami vezetők, Ho Si Minh és Vo Nguyen Giap nevét (meg persze Pham Van Dongot), ahogy a kambodzsai Norodom Szihanukot vagy a három laoszi herceget, Szuvanna Fumát (Souvanna Phouma), Szufanuvongot, Boun Oumot. (Becsületszóra higgyétek el, hogy most is emlékezetből írtam ide őket.) És az akkor ifjú újságíró, Róbert László tudósításai nyomán szinte magam előtt láttam a „mellékhadszintér” laoszi Rizsesköcsög- (későbbi , kevésbé romantikus magyar elnevezéssel: Kőedény-) fennsíkot, de ez mellékszál.

Már írtam róla (például itt), hogy Vietnam, a vietnami háború személyes ügyem is volt. Kommunista voltam (vagyok, de ez most félreérthető, messzire vezető mellékszál), „tudtam”, hogy a jó és a gonosz harcol egymással – ráadásul a jó Dávid a gonosz Góliáttal) –, éppen a világforradalom sorsa dől el (persze ebben is tévedtem, úgy tűnik, nincs világforradalom, és ez most nem mellékszál), szóval nagyon drukkoltam a vietnamiaknak. Ja, persze ez a második vietnami,  indokínai háború volt, az elsőnél még gyerek voltam, Dien Bien Phu, 1954, inkább csak történelem volt. (Újabb mellékszál: pár nappal a franciák fegyverletétele előtt Dien Bien Phu közelében lépett aknára és halt meg Robert Capa.) De 1965-ben már az amerikai nagykövetség előtt tüntettem az amerikai bombázások ellen (önként!), és jó néhány vasárnap építkezéseken végzett segédmunkával („vietnami vasárnap”) kerestem pénzt a Vietnami Szolidaritási Alap számára. (Kötelező – szórakoztató és informáló – irodalom: Dalos György: Hosszú menetelés – rövid tanfolyam, Vámos Miklós: Félnóta).

*

És akkor kicsit tárgyszerűbben.  A mai Vietnamot, Laoszt és Kambodzsát magába foglaló Indokína a 19. században lett francia gyarmat. 1940-ben Vietnamot a japánok szállták meg, és tulajdonképpen az ellenük való függetlenségi harcra szerveződött a Viet Minh, a kommunista Ho Si Minh és Vo Nguyen Giap vezetésével. Japán világháborús kapitulációja után – és még a franciák visszatérése előtt – a Viet Minh lemondatta a japánok által trónra ültetett Bao Dai császárt és Ho Si Minh kikiáltotta a független Vietnami Demokratikus Köztársaságot. De aztán visszajöttek a franciák, és 1946 decemberében ellenük kezdődött felkelés, amely 1949-ben hatalmas „hátországra”, szövetségesre tett szert a Mao Ce-tung vezette kínai kommunisták  győzelmével. Az évek során több százezer áldozatot követelő, szabályos háborúvá fejlődő harc 1954. májusában a franciák Dien Bien Phunál elszenvedett döntő vereségével végződött. Az ezt követő genfi béketárgyalásokon Franciaország elismerte Vietnam, Laosz és Kambodzsa függetlenségét; illetve Vietnamból „ideiglenesen” kettő is lett: a 17. szélességi foktól délre egy nyugatbarát, északon pedig egy kommunista vezetésű rendszer. 1956-ban választást kellett volna rendezni az ország egyesítésére, de ezt -- a várható kommunista győzelem miatt -- a dél-vietnamiak megakadályozták. Az egész Indokínában nagy népszerűségnek örvendő Ho Si Minh azonban nem mondott le az ország egyesítéséről. Az északról támogatott dél-vietnami – nyugaton a szokásos leegyszerűsítéssel kommunistának minősített –  gerillák az ország egyre nagyobb területét vonták ellenőrzésük alá, összeomlással fenyegetve Ngo Dinh Diem diktatúráját. Ennek megakadályozására az addigi anyagi segítség után 1961-ben Kennedy amerikai elnök katonai tanácsadókat  küldött Dél-Vietnamba. A háború csúcspontján, 1969-ben már félmillió amerikai katona harcolt Dél-Vietnamban – lényegében már az észak-vietnami reguláris hadsereg ellen. 1965-től pedig az Egyesült Államok kíméletlen terrorbombázásokat folytatott Észak-Vietnam, a többi között a főváros, Hanoi és a legnagyobb kikötőváros, Haiphong  ellen. Hiába.

Nem mesélem el a háború egész történetét, itt elolvasható. És hát nyilván sokan látták pl. az Apokalipszis, most, A szakasz vagy A szarvasvadász c. filmet

1975. április 30-án Giap győzedelmes – észak- és dél-vietnami – csapatai bevonultak a dél-vietnami fővárosba, Saigonba (ma: Ho Si Minh-város).

*

Véres háború volt, ahol nem számított az emberélet. Mármint a vietnami emberélet, nem is lehet pontosan tudni az áldozatok számát – több millió halott, illetve sebesült. (Az amerikaiak nyilvántartották saját veszteségeiket: 58.200 halott, 153.300 sebesült.)

*

A két vietnami (indokínai) háború nem „egyszerű” helyi háború volt. Frontvonala volt a két világrendszer szembenállásának, időnként helyi, „helyettesítő erőkkel” vívott küzdelmének, amelyben – egy szükségképpen atomháborúba torkolló világháború elkerülésére – egyetlen korlátot tartottak tiszteletben: az amerikai és a szovjet hadsereg nem kerülhet nyíltan egymással szembe. Az első indokínai háború egybeesett a koreai háborúval, a második alatt lezajlott a többi között két arab-izraeli háború, és számos nemzeti felszabadító harc (aki akarja idézőjelbe is teheti) Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában. Tempi passati.

*

Vessünk még egy pillantást az 1945-ös fényképre. Ők győzték le a világ addig verhetetlen első számú hatalmát.

 

*A század a 20., és a cím utalás Déry Tibor Napok hordaléka c. egykori jegyzetsorozatára

A sorozat korábbi darabjai:

Marihuána, Madrid, Attila

Gyuri, aki Jorge

November 7., Szása

Grisa, Leningrád

Osztaskovo, Internacionálé

Cseh Tamás

Jótékonyság, szolidaritás (Haiti ürügyén)

Az én Kubáim

Apám

Április 4.

Bajusz, katonaság meg sok minden más

Bányász elvtárs

Jancsi (1947–2012)

Szerző: rás  2013.10.05. 20:09 7 komment

Címkék: történelem vietnami háború Giap tábornok

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr635552962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P_o_c_a_k_o_s 2013.10.06. 23:37:17

Mindig bosszantott a "kis Vietnam" sajnáltató, hazug, propaganda szöveg. Vietnam akkora, mint Németország, és lakóinak száma kb. 10 millióval több.

Értekezésedből kimaradt a két Nobel-békedíjas (Kissinger és Le Duc Tho), akiket a békekötés miatt tüntettek ki. Majd az Észak két év múlva lerohanta a Délt. Ennyit ér (mint mindig) a kommunista békeszerződés.

Ugyancsak nem szólsz azokról a csalásokról, amiket a magyar "békefenntartók" műveltek a '73-as párizsi megállapodás betartásának "ellenőrzése" címén (ICCS). A magyarokat szállító gép lelővését (tévedésből) a Vietcong követte el. Kanada hamar felismerte a "turpisságokat", és átadta helyét Iránnak.

Melbourne-ben egy oktatáson, miután mindenki bemutatkozott, odajött hozzám egy "boat-people" vietnami, és elküldött a francba! Azt mondta könnyes szemmel a szembe, hogy "miattad vagyok most itt! Te/Ti árultatok el!" (a leköpés elmaradt, én viszont köpni-nyelni nem tudtam)

Ja, arról sem írsz, hogy Vietnam az egyetlen katolikus ország a dél-kelet-ázsiai szárazföldön.

rás · http://ras2.blog.hu 2013.10.07. 09:47:29

@P_o_c_a_k_o_s: Ja, és még sok minden egyébről nem írtam.

P_o_c_a_k_o_s 2013.10.08. 12:24:15

rás: jobb is! ;-) (hogy nem írtál)
Pacifizmusod, tárgyilgosságod és humanitásod ezekből is jól érzékelhető. Giap taktikája a legelemibb nemzetközi és erkölcsi normát is nélkülözte. A szomszédos független országok (Kambodzsa és Laosz) területén, az ugynevezett Ho Chi Minh ösvényeken keresztül küldte a halálba szandálos katonái százezreit, hanem millióit. Hogy az emberanyag nem számított, azt már ismerjük a kommunista hadviselésből (szovjet, kínai). Csak a végső győzelem számít, melynek érdekében a saját népüket sem kímélték.

Érdekes, a rothadó, dekandens társadalomnak kikiáltott US filmjeit javaslod a háború illusztrálására, nem pedig a magasabb társadalmi rendet képviselő vietnami és szovjet filmgyártás remekeit. De, ha már US és film, mint rádiós újságíró, miért nem ajánlod a Good Morning Vietnam címűt?

Mindkét háborúban számtalan magyar vett részt. Ismerek olyan családot, akiket a francia követség értesített fiúk haláláról, és a számukra megállapított nyugdíjról. A (rákosista) magyar állam azonban nem engedte a pénz folyósítását. Ugyanis a II. vh után lelépett fiatalok közül sokan lettek az Idegen Légió tagjai, és mint elit alakulatok harcoltak Vietnamban. Hasonló volt a yakee időkben is. A 60-70-es évek disszidensei közül sokan önként jelentkeztek a US hadseregébe, mert így azonnal állampolgársághoz jutottak.

Persze sokkal érdekesebb lenne a hivatalos (kádári) Magyarország valódi szerepvállalásának és tetteinek megismerése. Nemcsak a mai huszon- vagy akár negyvenvalahány évesek számára.

rás · http://ras2.blog.hu 2013.10.08. 19:06:17

@P_o_c_a_k_o_s: Jó. Agent Orange, napalm, My Lai. Mint írtam, a vietnami emberélet nem számított - se Giapnak, se Thieu-nak, se az amiknak; e tény ideológiája kissé bonyolultabb, mint hogy csak a "kommunista hadviselés" számlájára írjuk, és itt utalhatnék a többi között Hitlerre is, meg az ázsiai mentalitásra is.
És persze jó szívvel ajánlom a Good Morning Vietnamot meg a Hairt.

Az első kommentedből a "nagy" Vietnamra vonatkozó megjegyzésedre pedig annyit: a vietnami háború időszakában egy kb. 20 milliós Észak-Vietnam állt szemben a kb. ugyanekkora Dél-Vietnammal, a 200 milliós USÁ-val (és néhány egyéb szövetségesükkel), és akkor a GDP-különbségről még nem beszéltünk.

A kádári Magyarország pedig kb. azt tette Vietnammal kapcsolatban, amit tennie kellett és lehetett. A "kellett" éppúgy politikai, mint erkölcsi értelmű. Persze szerintem, de mint figyelmeztettem, ez itt a komcsi propaganda helye.

látjátok feleim szümtükkel 2013.10.09. 10:40:29

Az írás nekem bejött, de a fene sem tudja miért, Pocakos hozzászólásából a Don kanyar jutott az eszembe. Nem a Berettyó melletti Don-kanyar nevű kocsma.:(

látjátok feleim szümtükkel 2013.10.09. 23:26:43

@rás:

Nincs mit. A kötözködéshez tudás is kell. Pocakosnak csak a kötözködés van meg.
süti beállítások módosítása