P-nek
„Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.”
(József Attila: Eszmélet)
„Nem szeretem a szükségszerűség szót, rossz íze van” – veti oda egy, az inkriminált szót tartalmazó megjegyzésemre ifjú beszélgetőpartnerem. Nekem rögtön József Attila – meg persze Marx – jut eszembe, és magyarázni kezdem, hogy ok-okozat, és hogy a látszólagos véletlen mögött megbúvó szükségszerű, de a röpke filozófiai csevelynek hamar vége szakad, hiszen számára nincs jelentősége. Én viszont elkezdem felfrissíteni hajdan szerzett (felületes) filozófiai ismereteimet, mert a dolog nekem fontos: a világról, a lét megismerhetőségéről, megérthetőségéről van szó. Közben persze értem a fiatalembert is: neki az élet a szabadságról, a korlátozatlanságról szól, ne jöjjek neki akkor gúzsba kötő szükségszerűségekkel. Szükségszerűség és szabadság – évszázadok óta témája a filozófiának.
Három év szünet után így született meg sorozatom újabb darabja, amely – elismerem – a korábbiaknál kissé nehezebben olvasható.
*
A magyar nyelv (több mint félévszázada kiadott) értelmező szótára:
szükségszerű – melléknév és főnév
A dolgok, körülmények és események összefüggéséből elkerülhetetlenül következő. Szükségszerű következmény. Ezzel szükségszerűen velejár, hogy… Ebből szükségszerűen következik, hogy…
(filozófia) Az, aminek a léte a szükségszerűség folytán adva van, ami a szükségszerűségből következik. A szükségszerű és a véletlen kölcsönös összefüggése.
szükségszerűség főnév
- (választékos) A szükségszerű melléknévvel kifejezett sajátosság, jelleg; vminek ilyen volta. Előre látta a fejlemények szükségszerűségét.
- (filozófia) A jelenségeknek az a rendje, hogy belső összefüggéséből és kölcsönhatásukból, továbbá az oksági viszonyból elkerülhetetlenül bekövetkeznek. Történelmi szükségszerűség. A cselekvés szabadságának a felismert szükségszerűség az alapja.
A www.kislexikon.hu szerint a szükségszerűség „az egyetemes összefüggés egyik formája, amely a dolgok, jelenségek lényegéből elkerülhetetlenül következik… Dialektikus ellentétet alkot a véletlennel s ugyanakkor elválaszthatatlan kapcsolatban is van vele… Minden jelenség egyszerre szükségszerűség is és véletlen is, mert a szükségszerűség a véletlen formájában jelenik meg, de a véletlenek mögött a szükségszerűség áll. Ez a dialektikus viszony teszi lehetővé a valóság jelenségeinek, azok mozgásának tudományos leírását, a törvényszerűségek feltárását.”
*
Véletlen és szükségszerű. Egészen primitív (de számomra mindig fontos) példával. Ha kimozdulok otthonról, nap mint nap számtalan emberrel találkozom az utcán, a metrón, munkában, vásárlás közben. Véletlen, hogy ki jön szembe, kivel kell éppen szót váltanom. Vagy mégse kizárólag? Hiszen nem mindegy, hogy Budapest mely körzetében járok, ez eleve meghatározza a szembejövők nagy többségét, ahogy annak is megvan az oka, hogy miért épp bizonyos emberekkel van dolgom. Az meg végképp nem esetleges, hogy ki az, aki ezek közül az emberek közül szimpatikus, akivel megismerkedem, netán össze is barátkozom.
*
A kislexikon.hu szócikkének utolsó mondata Hegelhez és nyomában Marxhoz visz: „A szükségszerűség dialektikus kapcsolatban áll a szabadság kategóriájával is, mert csak a felismert szükségszerűséggel összhangban álló cselekvés lehet igazán szabad.”
„A szabadság = a felismert szükségszerűség” tétele az elmúlt kétszáz évben ismételten kiváltotta a „szabad akarat” hirdetőinek berzenkedését ellenkezését vagy éppen dühét.
A tétel egyébként még sokkal korábbra, Spinozára vezethető vissza, noha ő némileg másképp értette, mint Hegel. Etikájában Spinoza azt az embert, aki beképzeli magának, hogy szabadon választhat és dönthet, egy kőhöz hasonlítja, amely a magasba dobva végighalad a maga pályáján, s közben azt hiszi, hogy maga határozza meg útját és a helyet, ahova esik. Spinoza az észben bízik, amely tisztán, adekvát módon fogja fel a dolgokat és szükségszerűségükben ragadja meg őket. Azt pedig, amit szükségszerűnek tekintünk, amiről tehát belátjuk, hogy ilyennek kell lennie, azt helyeselnünk kell; ezért a belátás egyenlő a helyesléssel, a helyeslés pedig nem más, mint akarás. Amit felismertünk, azzal szemben nem szabadságnélküliek, szenvedők vagyunk, hanem önmagunkat meghatározók és szabadok! Tovább menve: Mivel minden, ami szükségszerű, Isten akarata, ezért megismerése és helyeslése egyszersmind növekvő szeretet Isten iránt és beletörődés az ő akaratába. A vallás és a boldogság is abban rejlik, hogy az ember magától értetődően odaadja magát a szükségszerűnek, vagyis Isten akaratának.
Röviden összefoglalva: a dolgok szükségszerűségének fel- és megismerése vezet el a boldogsághoz és Istenhez, s végső soron ez tesz szabaddá.
*
Hegel nem Istennel, hanem a történelmet alakító világszellemmel „dolgozik”. És elég nagy különbség az is, hogy míg Spinoza az észben, az egyes emberek megismerő képességében bízik, addig a hegeli világszellem az egyéneket saját eszközeinek tekinti. A nagy történelmi személyiségeket nem kivételes egyéni tulajdonságaik teszik azzá, amik; a világszellem gyakran méltatlan és gyarló individuumokra bízza céljai kivitelezését. Viszont bennük a történelmi szükségszerűség testesül meg, a „kor szelleme”. A cselekvő egyén hiheti azt, hogy pusztán személyes céljait követi, holott – és ezt Hegel az „ész cselének nevezi” – a képzelt célokon túl a történelmileg szükségszerű jut érvényre. A cselekvő egyén csak e történelmileg szükségszerű megvalósításának eszköze.
*
Akárcsak Hegelnél, a szabadság Marx és követői szemében is „tudatos szükségszerűség”. Minden történés szükségszerűen folyik le, s amennyiben az ember képes ennek törvényeit felismerni, tervszerűen felhasználhatja őket saját céljaira. A szabadság alapjában véve az a képesség, hogy hozzáértéssel döntsünk. A döntő lépést a szabadsághoz azonban csak akkor teszik meg az emberek, ha a társadalmi fejlődés törvényeit is ugyanolyan egzakt módon ismerik meg és alkalmazzák, mint a természeti törvényeket. Végső soron pedig – mondja Marx – e megismerés alapján magát a társadalmat változtatják meg. Vagyis a marxista álláspont szerint nem elegendő a szükségszerűség felismerése, mert a szabadság lényege a szükségszerűség felismerése alapján kifejtett gyakorlati tevékenység. Így léphetünk át a szükségszerűség birodalmából a szabadság birodalmába.
Uitz Béla: Ikonanalízis (1922)
A filozófiatörténeti fejtegetések fő forrása. Hans Joachim Störig: A filozófia világtörténete (Helikon, 1997)
***
A sorozat korábbi darabjai:
Szóudvar 1. Egyenrangú -- 2. Ifjúkor -- 3. Őszinte -- 4. Rend -- 5. Tükör -- 6. Gyász --
7. Fénykép -- 8. Utazás -- 9. Csend -- 10. Szó -- 11. Tárgy -- 12. Öl, ölés -- 13. Sakk --
14. Álom, álmodik -- 15. Boksz -- 16. Párbeszéd -- 17. Búcsú -- 18. Anyagiak -- 19. Szivárvány
Utolsó kommentek