Erről már volt bejegyzésem, de most megint aktuális lett a szavakról elmélkedni. Német nyelvterületen élő barátom (barátnőm – de ennek a szónak saját, félreérthető jelentése is van) indulatos levélben utasított rendre, amiért a „néger” szót mertem használni, megsértve ezzel a politikai korrektség szabályait. Hiába érveltem azzal, hogy a szónak a magyar nyelvben – eltérően az angoltól nincs semmilyen negatív konnotációja. Ugyanő -vagy egy évtizede - ragaszkodott ahhoz, hogy egy rádiós beszélgetésben ne csak a hallgatókat, hanem a hallgatónőket is üdvözölje, nem törődve azzal, hogy, eltérően a némettől, a magyarban a szavaknak nincs nemük.

Most, hogy Magyarországon hivatalos politika lett a politikai korrektség elutasítása, számomra kicsit kínos, hogy én is szembeszállok vele. Természetesen nem utasítom el azokban a szituációkban, amikor egy-egy szóval, névvel, jelzővel megbántanék valakit. De – hogy hazai pályán maradjak – a cigány helyett a roma, a kisebbségi szavakat is lehet úgy, olyan kontextusban használni, hogy az sértő, megalázó legyen. Azt pedig a bornírtság és a képmutatás – a hülyeség – tobzódásának tartom, amikor Amerikában a píszí jegyében átírják a Huckleberry Finnt.

(Mellesleg, említett barátom – majd’ negyvenévi ismeretség után – kikérte magának, hogy a nevén szólítom, pedig ő azt gyűlöli, szólítsam én is becenevén. Nehéz lesz, mert azt meg én nem szeretem.)

 *

Történetesen egy órával ezelőtt olvastam a József és testvéreiben:

„Elég különös sorsa van egy-egy szó értelmének, jelentésének, amikor különbözőképp törik meg a szellemben, ahogy a fény egységét bontja a felhő a szivárvány színeire. Ilyenkor elég, hogy e törések egyike szerencsétlen módon a kárhozatosság gyanújába kerüljön és átokká legyen, s a szó ezzel minden jelentésében rossz hírű lesz, és minden értelmében iszonyat, s már csak arra alkalmas, hogy iszonyúságokat jelöljön meg, és arra van ítélve, hogy minden lehetséges borzalom neve legyen - mintha, mivel a vörös átkos szín, a sivatag színe, a gyilkos csillag színe, átkozottá lenne az egész, bontatlan égi fény vidám ártatlansága.”

 *

A szó veszélyes fegyver – énekelte az Illés 1972-ben

 *

Sartre: Szavak

„Szememen keresztül mérgezett szavakat szívtam magamba, sokkal dúsabbakat, mint amilyeneket tudtam; s valami különös hatalom a szavak erejével újrateremtette bennem olyan őrültek történetét, akikhez semmi közöm nem volt, a marcangoló szomorúságot, egy egész élet lassú pusztulását: hátha megfertőznek a szavak, s halálos lesz a mérgezés? Szívtam magamba a szót, engem szívott magába a kép, s végeredményben csak az mentett meg, hogy a két egyidejű veszedelem kölcsönösen semlegesítette egymást.” (Justus Pál ford.)

 *

Juhász Gyula: Szavak

Szavak, csodálatos szavak,
Békítenek, lázítanak.

Eldöntenek egy életet.
Följárnak, mint a kísértetek.

Szárnyalnak, mint a gondolat.
Görnyedve hordnak gondokat.

Világokat jelentenek.
Meghaltál, ha már nincsenek.

Dalolnak és dadognak ők.
Gügyögnek, mint a szeretők.

Ölnek és feltámasztanak.
Szavak, csodálatos szavak.

A sorozat korábbi darabjai:

Szóudvar 1. Egyenrangú  --  2. Ifjúkor  --  3. Őszinte  --  4.  Rend  --  5. Tükör  --  6. Gyász --

7. Fénykép  --  8. Utazás  --  9. Csend  --  10. Szó  --  11. Tárgy  --  12. Öl, ölés  --  13. Sakk --

14. Álom, álmodik  --  15. Boksz  --  16. Párbeszéd  --  17. Búcsú  -- 18. Anyagiak -- 19. Szivárvány -

20. Szükségszerűség