Juhász Gyula: Betlehemes ének

Ó, emberek, gondoljatok ma rá, 
Ki Betlehemben született ez este 
A jászol almán, kis hajléktalan, 
Szelíd barmok közt, kedves bambinó,

Ó, emberek, gondoljatok ma rá: 
Hogy anyja az Úr szolgáló leánya 
És apja ács volt, dolgozó szegény 
S az istállóban várt födél reájuk.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá, 
A betlehemi kisded jászolára, 
Amely fölött nagyobb fény tündökölt, 
Mint minden várak s kastélyok fölött.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá, 
Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz, 
A kerek föld mindegyik gyermekéhez 
Egy üzenettel jött: Szeressetek!

Ó, emberek, gondoljatok ma rá! 

(Szájbarágó kiemelés tőlem - de Ferenc pápa szellemében.)

Szép karácsonyt minden kedves olvasómnak!

Meghalt a "Lakatos elvtárs". Tudom, halottról vagy jót vagy semmit, de jót nem tudok - és nem írni sem.

A most 88 éves korában elhunyt Lakatos Ernő többféle, a tájékoztatással (eufemizmus) kapcsolatos tisztséget is betöltött a 70-es, 80-as években, volt például a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese - fiatalabbaknak mondom: ez a Habony-Rogán művek zsenge elődje (de elődje!) volt. Hírhedtté azonban a párt KB (központi bizottság) agitprop (agitációs és propaganda) osztályának vezetőjeként vált. (Itt most kéne egy ismertetés "a sajtó mint kollektív szervező, agitátor és propagandista" lenini téziséről, hogy az imént említett fiatalok is képben legyenek, de úgyse értenék.) 

Az első emlékem róla 1974-ből, az Újságíró Iskolából származik. amikor fenyegetően dörögte felénk: "Elvtársak, egyesek szeretik azt mondani, hogy a sajtó hatalom. Hát nem, elvtársak! A sajtó nem hatalom, hanem hatalmi eszköz. Ezt jól jegyezzék meg, elvtársak!" Megjegyeztük, tudomásul vettük, és - a magam nevében beszélek - igyekeztünk/igyekeztem ehhez tartani magam. Amíg képes voltam - képesek voltunk - rá. Amikor a 80-as években már világos volt számunkra a rendszer válsága, de még azt gondoltuk, hogy reformokkal átalakítható - átalakítandó, hiszen egyébként úgyis ez a rendszer marad számunkra -, akkor eszközszerepünkből kitörve, megpróbáltuk a hatalomnak elmagyarázni, hogy... Például azt, hogy hogyan használhatná okosabban eszközét: minket, a sajtót. Ez akkor konkrétan számomra a Magyar Rádiót jelentette. De elég volt Lakatos elvtársnak csak megjelenni a Rádió pártbizottságának ülésén - de nemcsak megjelent, hanem üvöltözött velünk, ránk -, hogy mindahányszor rádöbbenjünk: a dolog reménytelen. 

Жёпа с ушами - mondja az orosz. (Zsopa sz usami - segg, fülekkel.) Sajnálom, akkor is ez jutott eszembe, és azóta is, ha rá gondoltam.

De már rég mindegy. És hát rá kellett jönnöm, hogy mennyire kezdő, mennyire amatőr volt. És hogy valószínűleg volt mentsége: úgy gondolom, őszintén hitte, amit mondott (üvöltött).

Sokszor meghallgattam, már az első elhangzásakor is, 1976-ban, miközben épp első lakásomat nagytakarítottam, de ez mellékszál, és én egyébként se vagyok 28-as - de az volt például Judit néni, aki most halt meg.

A 20. századi magyar történelemről szóló, lírai szöveg - nem tudok rá precíz műfaji megjelölést találni -, mely maga is történelmi ereklyévé vált, most úgy került elém, hogy valaki a Facebookon (egy zárt csoportban) megemlékezett szerzőjéről, a 90 éve született Szilágyi Györgyről, és mellékelte az eredetileg a Rádióban elhangzott Kálmán György-monológból készített dokumentumfilmet. Szerintem a sima rádiómonológ jobb, hatásosabb, de az nincs az interneten. Huszonévesek valószínűleg keveset értenek belőle, de ők nincsenek sokan olvasóim közt, és ők nézegethetik a képeket. (Bocs!)

Update: lelkiismeretes és alapos "Dupla" barátom közben elküldte nekem az audió-változatot, amit öt éve én ajánlottam a figyelmébe. :)

Kezdtem már nagyon egyedül érezni magam a blogoszférában, az évek során sorra tűntek el, akik az utóbbi 10-12 évben fontosak voltak számomra. Most örömmel jelentem, hogy egyikük, akinek írásait több nickkel is volt alkalmam szeretni, most a Dupla/Doppel bloggal jelentkezik - mint ígéri, rendszeresen - Bécsből.

És folytatta - újrakezdte - a szellemidézést Peti  - és SztojkaGazsi. Örülök, hogy innen tudhatom: élnek. Amúgy meg József Attila jut eszembe: "Magadat mindig kitakartad,/sebedet mindig elvakartad..."

Mondjuk, egyikükhöz se csak az fűz, hogy bloggertársak.

Egy több mint két éve megszakadt sorozatomat folytatom most; az ok, hogy meghalt Judit néni, egykori legkedvesebb tanárom. 90 éves volt. Irodalmat tanított az Áldás utcai Általános Iskolában (persze nyelvtant is, de azt nem szerettem, nem is szokott eszembe jutni). Ő volt a valaha volt legkedvesebb tanárom, és én is a kedvence voltam. Nem lehetett sok kedvence, mert néhány év után kiemelték, és elvitték egy középiskola igazgatójának. Tényleg szerettem, a személyét is, azt is, amit és ahogy tanított. Ehhez képest, amikor gimnáziumba kerültem, talán kétszer mentem vissza az "Áldásba", meglátogatni, aztán csaknem félévszázadon át csak - gyakran - gondoltam rá, bizonyság erre ez a blog is. Hét éve, az általános elvégzésének 50. évfordulóján tartott - első - osztálytalálkozónkon találkoztunk ismét. Tudtam, hogy ott lesz - egyetlen tanárként -, és vittem neki egy szál rózsát. Azóta viszont évente két-három alkalommal meglátogattam, jókat beszélgettünk, utoljára bő egy hónapja, igaz, csak telefonon. Egyedül élt, és már nem nagyon tudott kimenni az utcára, de szellemileg friss volt. A mai magyar irodalom már nem igazán érdekelte, nem is ismerte, de a közélet, a politika foglalkoztatta, izgatta, aggasztotta. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelyik számára ez utóbbi magától értetődő volt.

Tizenhat évesen került Auschwitzba, és  - az ő fogalmazása - Mengele mentette meg az életét. Anyjával, nagyanyjával együtt vitték, akiket a megérkezés után egy német tiszt oldalra küldött a sorból, mint utóbb kiderült, a gázkamrába. Ő természetesen követni akarta az anyját, de ahogy egyet lépett, a tiszt a csizmás lábával visszarúgta, még alkalmasnak látszott a munkára. Mengele volt a szelektáló tiszt.

Talán sosem hordott rövid ujjú blúzt, de én iskolásként láttam a karján a tetovált számot, de nem foglalkoztatott a dolog. Valamit érthettem, de a zsidóság akkoriban számomra is a kollektív - családi, társadalmi - elfojtás tárgya, tabutéma volt. Hogy mégis tudtam, értettem valamit - hiszen nem voltam hülye -, az mutatja, hogy amikor Radnótit tanultuk, szokásától eltérően nem ő olvasott fel egy verset (talán a Hetedik eclogát?), hanem egy tanulóra - rám - bízta. Miközben olvastam, észleltem, hogy félig elfordulva könnyezik.

*A század a 20., és a cím utalás Déry Tibor Napok hordaléka c. egykori jegyzetsorozatára

*

A sorozat korábbi darabjai:

Marihuána, Madrid, Attila

Gyuri, aki Jorge

November 7., Szása

Grisa, Leningrád

Osztaskovo, Internacionálé

Cseh Tamás

Jótékonyság, szolidaritás (Haiti ürügyén)

Az én Kubáim

Apám

Április 4.

Bajusz, katonaság meg sok minden más

Bányász elvtárs

Jancsi (1947–2012)

Vo Nguyen Giap

Az orosz

Sport és nézője

Autostoppal Lengyelországban

A mi (zsidó származású) családunkban nem volt szokás névnapot tartani, én se ünneplem, ezért hát minden évben meglepetésként érnek a november 30-i, András napi üdvözletek. Kellemes meglepetés, persze, ugyanakkor némi szégyenérzetet is okoz, mert az előző mondatban vázolt ténykörülmény miatt mások névnapját se tartom számon, és elmulasztom a köszöntést. Ezúton kérek bocsánatot mindenkitől. :)

Van, akitől az üdvözlet mellé ajándékot is kaptam, íme. 

Elképesztő könyv, a recenzensek az első Európa-regénynek nevezték, és tavaly megkapta a legfontosabb német irodalmi elismerést, a Német Könyvdíjat. Tényleg regény - izgalmas, rokon- és ellenszenves szereplőkkel, fordulatokkal, végül is kicsit rejtélyesnek megmaradó krimiszállal - meg egy Brüsszel utcáin szaladgáló titokzatos disznóval. De közben bepillantást kapunk az Európai Unió működésébe - kiábrándító, lehangoló bepillantást a bürokráciába, a kisszerű taktikázásokba, a nemzeti érdekeknek kinevezett politikai propaganda vagy éppen magáncélok eluralkodásába. Ebben az összefüggésben Menasse, mintegy mellékesen, halálosan pontos döfést intéz a magyarok ellen is.

A sokszólamú könyv első felének alaphangja az irónia, amely aztán egyre komorabbá válik, sőt... de ez már spoilerezés lenne. Irodalmi ínyencség a könyv utalása Robert Musil A tulajdonságok nélküli ember című monumentális művére (Menasse is osztrák), illetve ennél azért több: "Kákánia" bukása mintegy az Európai Unió sorsának előrevetítése. Amit Menasse nagyon nem szeretne, de amitől tart. A regény ugyanis valójában fájdalmas, mert nosztalgikus - tehát időszerűtlenné vált, pontosabban éppen ezért nagyon is időszerű - emlékeztetés arra, hogy miért - és mi ellen! - jött létre az Európai Unió. A nacionalizmus ellen, mert a nacionalizmus törvényszerűen vezet rasszizmushoz és Auschwitzhoz, mondja az európai integráció alapító atyáinak gondolataira hivatkozva Menasse. 

A kikiáltási ár többszöröséért, 21 és fél millió forintért kelt el Fekete István Tüskevár című regényének eredeti, tintával írt kézirata a budapesti Múzeum Antikvárium mai árverésén - jelentette az MTI.
Fekete István 1957-ben kiadott legendás ifjúsági regényének kikiáltási ára kétmillió forint volt, az eredeti ár többszörösét egy magánember ajánlotta a liciten - közölte Antal Károly, az antikvárium vezetője.

Ha nem lenne négy éve halott, biztos lennék benne, hogy Máté volt a vevő. Rajongott Fekete Istvánért és a Tüskevárért. Nem tudom - csak most jutott eszembe a kérdés -, hogy vajon nem az irodalmi élmény alapozta-e meg természetimádatát. Ami biztos az annyi, hogy a Tüskevár tökéletesen illett az igazi Mátéhoz. Nekem annak idején kimaradt a könyv, pár éve az ő biztatására olvastam el - nagy élmény volt. Titkon remélem, valaki hozzá közelálló vette meg a kéziratot.

Sokszor kiderült már, hogy lukas, illetve hogy egyoldalú a műveltségem. Például nem ismertem az alább látható/hallható, szép Bruce Springsteen-dalt. Ez most úgy derült ki, hogy Bécsben élő barátom, Attila elküldte a Wiener Bildungsakademie - a Szociáldemokrata Párthoz kötődő szabadegyetem - egyik programjának linkjét. "Munkásdalok: történelem és jelen" a rendezvény címe, és a történelmi előadás keretében, mint a részletes leírásból kiderül, a részvevők 14 proteszt-dalt hallgatnak meg - és énekelnek el együtt! - a Német Általános Munkásegylet 1863-as indulójától a Bécsi munkásindulón ("Munka hadának a lépte dobog...", eredeti változata az 1918-as orosz polgárháborúban született) és a Bella ciao-n (olasz partizánmozgalom, 1940) át Pete Seager If I Had a Hammer-jéig (1949), a Factory-ig (1978) és tovább a 90-es évekig. Időben Pete Seagerig bezárólag a dalok túlnyomó többségét nemcsak ismertem, hanem fiatalkoromban - sok mással és sokan másokkal együtt - lelkesen énekeltem is. Ma is megszólítanak. És most megint irigylem Attilát, irigylem Bécset, ahol nem akarják a múltat kitörölni az emlékezetből.

"Legyen előtted mindig út! Fújjon mindig hátad mögül a szél. S míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten."

Eljött a hétnek utolsó napja! Ne búsulj lesz a jövő hétnek is vasárnapja. Addig is kívánom, hogy betegség kerüljön! A küszöbödre a szerencse leüljön! Maradjon is nálad életed végéig Míg csak nyárra ősz jön, a világ végéig! Mosolyt küldök, fogadd el ! És nevess velem ma is !

"Legyen ma béke belül. Bízz abban, hogy pontosan ott vagy, ahol lenned kell.Ne feledkezz meg a végtelen lehetőségekről, amelyek a hitből születnek benned és másokban. Használd azokat, amiket adnak neked, és add tovább a szeretetet, amelyet kapsz. Légy elégedett önmagaddal, úgy ahogy vagy. Hagyd ezt a tudást beépülni a csontjaidba, és add meg a lelkednek az éneklés, a tánc, az ima és a szeretet szabadságát. Ez mindannyiunk számára létezik..."

Most pedig küldd el ezt tíz embernek a következő öt percben. És ne feledd el visszaküldeni... én is egynek számítok. Meglátod majd, miért.

*

Természetesen soha nem szoktam továbbküldeni a láncban kapott hasonló áldásokat, kívánságokat, szerencsehozó leveleket. Megrögzött materialista vagyok, nem tehetek róla, így neveltek/nevelődtem. Most egyrészt természetesen visszaküldtem/kívántam annak, akitől kaptam, és elküldtem még valakinek - erről majd később. A tíz címzettet pedig ezzel a bejegyzéssel abszolválom.

"Ősi ír áldás! Különösen szép kelta-ír köszöntő. Ne felejts el kívánni valamit, mielőtt elolvasod!" - írta bevezetőben a küldője; ez is nyilván átvett szöveg, mert az illető aligha tud a keltákról, és egyébként sincs benne helyesírási hiba. Ezt most nem cinikus megjegyzésnek szántam, hanem hozzátartozik a történethez. Egy öt vagy hat osztállyal rendelkező, mélyen vallásos cigány férfitól kaptam, akivel az köt össze, hogy az unokaöccsét mentorálom. A 15 éves R. sorozatosan lopott, hogy drogozhasson. Fél éve intézetben van, ma ítélte a bíróság egy év javító-nevelő intézetre. Persze mielőtt az "áldást" elolvastam, azt kívántam - mert kívántam, ha nem is hiszek az efféle ráolvasásokban, vagy ki tudja... "az iskolába menvén, a járda peremén,/hogy ne feleljek aznap, egy kõre léptem én" -, szóval azt kívántam, hogy R. bírja ki, és legyen belőle ember.

Szombaton egy régi, nálam évtizedekkel fiatalabb barátommal sétáltam, aki minden korábbinál vehemensebben adta elő a platonizmus és az ezotéria keverékéből álló önerősítő világnézetét. Iskolázottság, műveltség, életkörülmények - egy világ választja el R. nagybátyjától. De számomra természetes módon lett a lánc-áldás címzettje.

A világ így kerek.